Tesla Cybertruck - Marketing vagy Beégés? - Adstud.io

Tesla Cybertruck – Marketing vagy Beégés?

Cybertruck Marketing betört ablakkal

A napokban mutatta be Elon Musk a Cybertruck -ot, a legújabb innovatív találmány-autóját Los Angeles-ben. Azonban nem minden sikerült úgy ahogy azt eltervezte “Tony Stark” és professzionális Szilícium-völgyi tech csapata.

(tesla.com)

Véletlen vagy okos marketing fogás?

Rengeteg vitát és elméletet hallani már most – a mémek mellett – arról, hogy a törhetetlen üveg betörése direkt történt, hogy nagyobb sodrás vigye hírét az új Cybertruck -nak. Van aki szerint direkt úgy alakították a bemutatót, hogy az ablak törjön be. Viszont ha ez így lenne, akkor miért próbálták volna meg másodjára is? Ami biztos, hogy az első ablak után következett a hátsó ablak is, miután Elon Musk azt mondta, hogy “Ez talán egy pici túl erős volt”.

Cybertruck – Új irány

Teljesen mindegy, hogy a véletlen műve volt a napokban történt “malőr”, vagy tudatos marketing fogás. A lényeg az, hogy így kapta fel jobban a sajtó, valamint az internet népe is, ahogy az alábbi meme gyűjtemény is reprezentálja.  Nem feltétlenül az ablakok betörése okozta a viralitást, hanem inkább a szokatlan karosszéria miatt kezdett el izzani az internetes közösség.

adstud.io cybertruck

 

cybertruck fail

 

Cybertruck meme

 

Fontos, hogy a Tesla részvényei az egekbe szöktek, miután a veszteséges évre ítélt start-up hatalmas nyereséget könyvelhetett el. Eladásai és megrendelései is óriási léptékkel gyarapodnak, és ami a legfurcsáb, hogy a Volkswagen adta át a cégnek az arany kormány díjat Németországban.